tokaji.irotabor@gmail.com

2025. augusztus 13-án délelőtt A holló felemelkedése címmel tartottak beszélgetést a Rákóczi Pince és Udvarház teraszán, amelynek középpontjában a Hunyadiakról szóló történelmi regények és a belőlük készült sorozat állt. A beszélgetésben részt vett Bán Mór Babérkoszorú-díjas író, Diószegi Szabó Pál és Varga Szabolcs történészek, a beszélgetést Bene Zoltán József Attila-díjas író vezette.

Bán Mór, a nagysikerű Hunyadi-regénysorozat írója a történelmi regények, illetve a magyar történelem hősi korszakai bemutatásának fontosságáról beszélt. Az inspirálta a regénysorozat megírására, hogy olvasóként nem talált annak idején az irodalmi palettán kedvére való történelmi regényeket. Alaposan felkészült: kutatómunkát végzett, a kor irodalmi hagyományait is alaposan megismerte, hogy minél hitelesebb regényt írhasson, bár – hozzátette – a történelmi regény fikciós műfaj. A sorozatról elmondta, hogy tisztában volt azzal: ami létrejön, az önálló alkotás lesz, adaptáció, és íróként a forgatókönyv létrejöttét kell majd segítenie csapatmunkában. Kiemelten fontosnak tartotta a sorozat létrejöttét, mert tarthatatlan állapot volt az, hogy a Hunyadiakról egyáltalán nem készült még értékelhető történelmi film.
Varga Szabolcs és Diószegi Szabó Pál történész szakértőként értékelték a műveket. Varga Szabolcs kiemelte, hogy Hunyadi János személye azért is volt jó választás, mert a délszláv recepcióban is elismerik őt. Diószegi Szabó Pál apróbb észrevételek mellett sikertörténetnek tartotta a sorozatot, mely ráirányította erre a korszakra a figyelmet. Hozzátette: szem előtt kell tartani történészként is, hogy az író nem történelmi munkát ír, hanem élvezhető cselekményű regényt.
Bene Zoltán hangsúlyozta, hogy a történelmi film nem dokumentumfilm, hanem rekonstrukciós kísérlet, ahogy más a feladata egy történészi szakmunkának is, mint egy regénynek. Kiemelte, hogy a regénysorozat a nemzetünk szempontjából fontos történelmi mítoszt mesél el, és ez lényegesebb, mint a történelmi pontosság. A beszélgetésből kiderült, hogy a bemutatót követő hetekben megemelkedett a figyelem a korszak és hősei iránt, és ez volt a cél. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy ezek a regények, filmek a nemzeti identitás megerősödését szolgálják. Ha vannak is nézetkülönbségek a történészi és írói szempontok között, mindenképpen öröm egy-egy ilyen alkotás létrejötte.