A mi naptól tartottunk a legjobban, hiszen az idei tábor reformjai közül ez a program, a gyerekprogram a legerősebb és ezzel együtt legkockázatosabb is. Miért mondom azt, hogy kockázat? Mert úgy általában a reformok mindig rejtenek magukban veszélyeket. Jelen esetben például azt, hogy nem lesz érdeklődő, hogy a programok színvonala nem lesz megfelelő, az ismeretlen helyszín járatlan terepe és még sok ehhez hasonló.


A szombati nap első fellépője a Másik Oldal zenekar volt. A zenekar tagjaival 8 órát beszéltünk meg, 8-ra ki kellene érni a főtérre, egy hangbeállást csinálni és várni a gyerekek és családok érkezését. 8:15-re értünk ki, és mivel előző nap a Rákóczi pince teraszán koncerteztünk, azzal a lendülettel a pince raktárhelyiségében hagytuk a hangszereinket, amit természetesen bezártak és mi persze elfelejtettünk szólni arról nekik, hogy reggel korán ki kellene nyitniuk azt a helyiséget, hiszen lesz még egy fellépésünk. Így 8:16-kor kezdtünk el telefonálni és mindjárt 8:50-kor sikerült is kinyittatni a raktárat, kezdhettük kipakolni a hangszereket. Az az 5 fokos emelkedő, amin át sikerült lehordanunk azokat, így, a tábor harmadik napjának reggelén, 50 fokosnak tűnt, de leküzdöttük ezt a nagy akadályt. 9:30-kor, a program meghirdetett kezdetén a 80 székből 5 volt foglalt. Kicsit ekkor már szaporábban vert a szívünk, megvártuk még, hogy a főtéren kószáló két gyermek is helyet foglaljon és elkezdtük a műsort. Három találós kérdés és egy József Attila-vers között, elkezdtek szépen lassan szivárogni a főtérre az érdeklődők. Kicsik és nagyok, anya és apa, nagyi és unoka. Mire az utolsó dalunkhoz értünk, egy tűt sem lehetett volna leejteni a főtéri színpad körül, mind a 80 széken ültek, körben álltak, a templom lépcsőjén is ültek, a színpad mögött is. Énekeltek, táncoltak, nevettek, a gyerekzsivaj, és az élet betöltötte Tokaj főterét. Örömüktől csak a miénk volt nagyobb, mert még mi sem gondoltunk ekkora sikerre.

Tompetiék is megérkeztek, be is akadt az autójuk egy kiálló térkődarabba, így a kezdeti mosolyuk nem volt túl őszinte. De a színpad előtt toporgó tömeg elvarázsolta őket is. Gyuri bohóc bűvészshowja is elérte a várt sikert, ami után lufihajtogatással várta a gyerekeket. Én voltam az első a sorban, egy kutyát kértem, aminek az egyik szeme, két órával később a nagy hőségtől feladta a harcot és egy hangos csattanással búcsút intett nekünk. De nekem így is tetszik, a többi testrésze egész jól bírja azóta is.

Az ugrálóvárnál, a póniknál, a trambulinnál kígyóztak a sorok, a kürtőskalácsosnál anya-apa állt sorban. Délután 5-kor lett vége az első “Tokaji Írótábor – JUNIOR”-nak. Hihetetlen siker volt, hatalmas öröm ez nekünk, és minden szereplőnek.

Két órától a munkacsoport-ülések kezdődtek el. Nehéz volt a választás, mindhárom téma érdekelt. A magyar irodalom közvetítése a rádióban és a tévében, a színházban és filmekben vagy pedig a magyar irodalom közvetítése a világhálón. Az utóbbi mellett döntöttem, jónak ígérkezett az, hogy a témán kívül több online folyóirattal is megismerkedhetek. Az előadók között volt Papp-Für János, Kürti László, Szalai Zsolt, Vass Tibor és Király Farkas. A munkacsoportot Sáray László vezette. Egyszerre szervezőként és érdeklődőként voltam jelen. A kisebb technikai gondokat leszámítva minden rendben ment, különösen interaktívan telt el az idő, minden előadás után párbeszéd következett, az örök és megunhatatlan kérdéskör a print és az online folyóiratok közötti különbség volt, bővebben pedig a Dokkról és a Poetről, a Spanyolnátháról, az Ambrooziáról, az Irodalmi Jelenről és a Vörös Postakocsiról hallhattunk.


Az Együtt és a Tempevölgy folyóirat volt az, amiket bemutattak a Tokaji esték harmadik állomásán. Vári Fábián László, Dupka György és Tóbiás Krisztián voltak azok, akik ismertették az érdeklődőkkel a lapszámok felépítését, tematikáját, történetét.

A borkóstoló igazán izgalmasan indult, az eddigi átlag 38 fokot felváltotta az eső és a lehűlés. Végre vehettünk egy nagy levegőt anélkül, hogy a hörgőcskéink égési sérüléseket szenvedtek volna. Szedmák Sándor és Berzsenyi Brigitta volt az a borász házaspár, akik idén bemutatták kiváló boraikat. Volt szerencsém beszélni az egyik előadónkkal a borkóstoló közben, aki már több mint 20 éve jár ide, az írótáborba rendszeresen. Úgy fogalmazott: még ilyen finom borokat, sem ebben a húsz évben itt, sem pedig azelőtt máshol nem ivott.

Ha bármiféle összegzést szeretnék a végére, talán úgy fogalmaznék, hogy sikeresen zártunk. Féltünk, bukhattunk volna, mert ha újítunk és ha először újítunk, az nem biztos, hogy olyan jól sül el, mint ahogyan várjuk. Mégis siker volt, ami a város és az egyesület közös, hatékony munkáját igazolja. Már csak egy nap van hátra.

Ványai Anita