„Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs…”  (Arthur Schopenhauer)

 

Tisztelt ünneplő tokajiak! Kedves barátaim!

 

Első alkalommal beszélek az emléknap és a városnap mikrofonja előtt, ezért elmondom, hogy szerény, de személyes szerepem volt a magyar kultúra napjának országos kezdeményezésében, majd a tokaji emléknapok elindításában. A nemzeti program kidolgozására 30 évvel ezelőtt, Budapesten került sor. 1988-ban, megyénket képviseltem a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Művelődési Bizottságában. Ez a testület – Nemeskürty István vezetésével – felkarolta Fasang Árpád ötletét, amely a magyar nemzeti kultúra, s ezen belül az irodalom, a nyelv és a zene nagyobb megbecsülését tűzte ki célul. Programunkat a Népfront Országos Tanácsa 1988 decemberében jóváhagyta. A Felhívást a napilapok ismertették. Ennek szellemében került sor a magyar kultúra napjának első ünnepére 1989. január 22-én, a Hazafias Népfront védnökségével. A rendszerváltás küszöbén kísérlet történt a rendezvény kisajátítására, de emiatt az emléknap 1990-ben sem maradt el. Az új, szabadon választott kormány magára vállalta az emléknap országos gondozását. Mégis e nap közeledtével mindig volt egy-egy provokatív megjegyzés, amely a művelődés szervezőit megzavarta és megosztotta. Sajnos, írók, újságírók, televíziós személyiségek élcelődtek, hogy a globális világban beszélhetünk-e magyar kultúráról?! Nem éppen a nemzeti irodalom a legnagyobb akadálya kultúránk nyugati piacosításának, amely eltérítheti a „fejlődési irányt”?! Zavaros okfejtésekre nemcsak politikai, hanem szakmai lapok is vállalkoztak. Később valamelyest alábbhagyott a vita, és a megyékben is elterjedtek a megemlékezések. De! Eltelt bő tíz év, amikor a millenniumi évforduló és Tokaj világörökségi rangra emelése végre eszünkbe juttatta: jó lenne, ha Tokajban is lennének hasonló rendezvények! A kezdeményező szerepet a Tokaji Írótábor vállalta. A kuratórium elnökével, Székelyhidi Ágostonnal készített tervünket a városvezetés 2003-ban elfogadta. A gimnázium örömmel csatlakozott és otthont is adott. A programot kezdettől fogva együtt szerveztük, és a költségeket is megosztottuk. Az első kultúranapi rendezvény a gimnáziumban volt 2004. január 22-én város önkormányzatának és az írótábor kuratóriumának közös rendezésében. Majd a helyszín megváltozott – és eltelt 15 év.

Az emléknap történeti, irodalmi értéke, a kulturális hagyaték ismert, de a 15. évfordulón időszerű lehet az alapok újraemlítése, hiszen a történelmi jelenségek és körülmények egyedi módon ma is Tokajhoz kötődnek. Irodalomtörténetünkben úgy tartjuk számon, hogy Kölcsey Ferenc – 33 évesen – ezen a napon véglegesítette a Himnuszt, 1823-ban, 195 évvel ezelőtt. Költeménye azóta a magyarok fohásza, törvénybe foglalt nemzeti jelkép. Keletkezési időpontját az Országgyűlés avatta a magyar kultúra napjává. Ez a nap tehát ünnepnek számít mindenütt, ahol élnek a magyar irodalom és a nyelv használói, oltalmazói, szerte a nagyvilágban. Hiszem, hogy a mai napon számos magyar közösségben a költő szavait idézve hangzik el a könyörögés: „Szánd meg Isten a’ Magyart” – mert megbűnhődte már nemcsak a múltat, hanem a jövendőt is.

Kölcsey Ferencnek köszönhetjük, hogy indokolt könyörgése mellett sajátosan és egyedi módon ünnepelhetünk, hiszen Tokajnak kivételes köze van a Himnuszhoz! Sorait hallgatni, énekelni ebben a városban ma is különös kegy: jóérzés és egyben figyelmeztetés. Így éreztük, amikor történelmi sorsunk dicsőségéről, romlásáról és reményéről énekelt a tokaji kórus, illetve amikor a költeményt elmondta Jánosné Magda asszony.

Engedjék meg, hogy felidézzem Székelyhidi Ágoston irodalom- és művészettörténész gondolatait, aki 2004-ben így fogalmazott: „a Himnusz hatalmas ívében Tokaj a történelmi dicsőséget fejezi ki! A maradandóság, a nagyság, a gyarapodás hordozójaként szerepel a Kárpátok, a Tisza, a Duna és a Kunság társaságában. Mert az alföldi Kunság az országnak búzakalászt érlel, Tokaj pedig termő szőlővesszőt nevel. Ez a kiválasztott szerep övezi kivételes és örök ranggal Tokajt! Kérdés, persze, hogy amikor olvassuk, mondjuk, vagy énekeljük a költemény nekünk oly kedves sorait, vajon átéljük-e mindig, hogy ezek a szavak isteni ajándékról, ajándékozásról szólnak? Mert ha a nektár az európai kultúra ősi görög világképében az istenek itala, akkor Tokaj isteni ajándékul kapta szőlővesszeit, amelyek isteni ajándékot teremnek. Jelképesen, de Tokaj ezt az isteni ajándékot jelenleg is birtokolja, és erre az ajándékozásra ma is képes! A Himnusz-beli Tokaj kivételes szerepét ez a birtoklás adja és ez a képesség teszi kiváltságossá! A 21. században is!” Ezért lenne üdvös – mondom én – ha Tokajnak ezt a kivételezettségét mindenki megértené és tiszteletben tartaná. Másképpen: védelmezzük a Himnusz adta közel 200 éves nemzeti örökséget, a tokaji nektár dicsőségével együtt. Egyébként ez a kívánalom a borvidék valamennyi településének közös érdeke és felelőssége! Az itt élők számára viszont több, mert szellemi és erkölcsi indítékú feladat is! Ezért fáradhatatlanul keressük és szólítsuk meg – újra és újra – a számba vehető és megnyerhető együttműködőket és támogatókat!

Kedves barátaim! Az említett gyökerek ápolására szegődött a Tokaji Írótábor, amely 1972 óta bizonyítani akarta szándékát, különösen 1990 után. 32 évvel ezelőtt, az írótábornak szerény szerepe volt – például – a városi rang visszaszerzésében. Később a Millenniumi Irodalmi Emlékpark létesítésével vállaltuk az emlékpark évenkénti gyarapítását is. Megjelentettük a Tokaj a magyar irodalomban és Tokaj a világirodalomban című díszes kiadványokat. Részünk volt abban is, hogy Tokaj és környéke 2003-ban a Világörökség részévé vált. Segítettük, hogy az írótábor legyen érettségi tétel a Tokaji Ferenc Gimnáziumban. 2004-ben pedig új hagyományt indítottunk útjára. Azóta folyamatosan, most éppen a 15. alkalommal szervezzük közösen a magyar kultúra napját. Emlékszem a Biblia évére is, az alkalmi díszkiállítására, amikor Tokajt, a kultúra városát köszöntöttük az országos elismerés évében. Szívesen említem, hogy a Paulay Ede Színház mindig nyitva állt az írótábor számára. Évente ide hívtuk közös találkozóra a város és környékének irodalom-és művészetbarátait. Ez a program jelenleg is az írótábor egyik rangos, nyilvános nagyrendezvénye. Az elmúlt évben a tábor szervezője, Papp-Für János költő új helyszínnel és programmal erősítette az írótábori szervezet és a város kapcsolatát, megújító szándékkal és hagyományteremtő céllal. Az írótábor tehát segítette, gyarapította a tokaji szőlőgyökeret ápolók közösségi szemléletét és kulturális életét, miközben szervezetünk saját önfenntartásáért is küzdött az elmúlt 15 évben. Szerencsére nem eredménytelenül! Dicsekvés nélkül elmondható, hogy a tokaji tábor megőrizte működési képességét, és évente sikeresen megtartotta nyári, tokaji összejöveteleit. Nem volt kieső év 1990 óta! Az egyesület – ma már – 45 év tapasztalatával rendelkezik. Tanácskozásain általában 200 érdeklődő vesz részt. Országos vitát váltott ki a témakörök megválasztása és az irodalmi egyoldalúság csökkentésére tett kísérletünk, amely miatt néhányan még jogosultságunkat is megkérdőjelezték. Az írótábor többsége azonban kitartóan és meggyőzően érvelt irodalomgyarapodásunk mellett, vállalta felejtésre ítélt értékeink visszaperlését, minden esetben a másik oldal képviselőinek meghívásával, illetve jelenlétében. Felkészült előadók vitáztak egymással. Az eredmények biztatóak, mert az írótábor kisugárzása, szellemi ereje az utóbbi évtizedben erősödött, de elégedettek nem lehetünk, mert az írótársadalom továbbra is megosztott, feldarabolt és a támogatások megítélését továbbra is indulatos politikai, ideológiai harc kíséri. Az irodalom szerepe és tekintélye ma is vitatott, társadalmi súlya alacsonynak mondott. A támogatás kezelését „kormánypártiak és ellenzékiek” egymás szemére vetik. A kormányzat – a demokráciára hivatkozva – „mindkét félt” támogatja. Emiatt csak látszatelmozdulásról beszélnek az úgynevezett jobboldalon, és kevés szó esik a tényleges irodalmi teljesítményekről. Az úgynevezett baloldal is elfogadja a támogatást, de mert félti korábbi hatalmi helyzetét, amelyre egyedül tartja alkalmasnak magát, ezért gyakran „rendőrért” kiált és „diktatúráról” beszél.

A kultúra napján fontosnak tartom megemlíteni a mai fiatal- és középgeneráció felelősségét, amely nem kevesebbről szól, mint hogy megtarthatjuk-e saját nemzeti kultúránkat, vagy hosszabb távon lemondunk róla. Szerintem csak kiállás és harc árán lehetséges a magyar nemzet és kultúrájának fenntartása, megtartása akár a 21. század második felében is. Ehhez szilárd hitre, bizalomra és közösségeink összefogására van szükség. Sok múlik azon is, hogyan tudjuk alakítani az állami felelősség érvényesülését, amelyre elvitathatatlan igénye és illetékessége van Tokajnak, Tokaj-Hegyaljának és talán az írótábornak is!

Ugyanakkor társadalmi érdek az is, hogy a magyar kultúrát, valamint a szomszédok és más népek kultúráját összefüggésben és egyre nagyobb körben ismerjük és osszuk meg egymás között, miközben a sajátunk egyediségét, múltját, szelídségét hirdetjük és követjük. Legyen az is evidencia, hogy a magyar kultúra kiemelt figyelmet és támogatást érdemel a mindenkori kormánytól. Csak így képzelhető el, hogy nemcsak reményt és demokratikus jövőt kínálunk gyermekeink, unokáink számára, hanem magas képesítést is adunk, és a 21. századhoz méltó életszínvonalat kínálunk a Kárpát-medencében maradó, élő utódainknak.

Gondolkodásom szerint az értékek őrzése és hasznosítása mellett ideje van a hosszabb távú gondolkodásnak, a fejlesztési, továbblépési terveknek is. Maradjon első helyen a nemzeti érdekérvényesítés, a kulturális hagyaték örök érvényessége! Nemzeti imádságaink tiszteletére gondolok, és azokkal értek egyet, akik szerint sem a Himnuszt, sem a Szózatot nem kell leporolni, rövidíteni, parodizálni, vagy átírni, arra hivatkozva, hogy ez a műfaj az irodalom köznyelve. Az viszont a mi felelősségünk, hogy az ifjúság ismerje és magáénak érezze az irodalom csúcsteljesítményét és a magyarok zenei hagyatékát. Unokáink unokái csak így lehetnek büszkék a féltve őrzött nemzeti kincsekre.

Természetesen vannak más „reálfeladatok” is. Polgármester úr beszélt a fejlesztésekről. Mindez sokak számára jó hír és öröm. Annyiban egészítem ki, hogy szerintem indokolt, szükséges és elérhető cél lehet a Tokaji Irodalmi Emlékpark méltó felújítása és az a javaslat is, hogy a diákoknak és az íróknak otthont adó tokaji kollégium komfort-fokozatát emeljük meg a 21. századi elvárásoknak megfelelően! Mondjuk egy komplett, a várost és környékét is érintő és kormánytámogatást is élvező – a tokaji vár rekonstrukcióját is magába foglaló – konkrét nemzeti program keretében, amelyre az itt lakók, de Tokaj barátai, elszármazottai is sokan várnak, régóta vágynak.

Befejezésül, mert hiszem, hogy a közkultúrához az irodalom ad a legtöbbet, s mert ez is hagyomány e városban – megbízásom szerint bejelentem a 2018. évi 46. Tokaji Írótábor programját, amely az idén is négynaposra tervezett. Az irodalmi nagyrendezvény augusztus 16. és 19. között zajlik, sok helyszínen. Az elnökség az évfordulókhoz kapcsolódva a 100 éve befejeződött „nagy háború” 20. századi irodalmának áttekintését kezdeményezi. Ennek keretében kitérünk a 110 évvel ezelőtt indult Nyugat című folyóirat jelentőségére, hatásának, befolyásának értékelésére. A megnyitó az első nap délutánján lesz. Este a színházba invitáljuk az írókat és a tokajiakat. A késői órákban az irodalom fiatal képviselőinek újabb csoportja mutatkozik be a Rákóczi teraszon. A második napon indul a tanácskozás a szokásos plenáris üléssel, meghívott előadókkal. A 3. napon folytatódik az eszmecsere, de már munkacsoportokban. Igény szerint az írók Tiszaladányba is ellátogatnak. A programban szerepel kiállításmegnyitó tárlatvezetéssel, de lesz koncert és kulturált borkóstoló is. Az utolsó napon pedig az emléktábla-avatás. Eddig Tompa Mihály, Kölcsey Ferenc és Ady Endre neve került szóba! Szombaton, augusztus 18-án Papp-Für János titkár úr másodszor várja a tokaji családokat, a kisgyermekeket a város főterére, újabb vidám együttlétre. Az írótábort a szokásos fogadás zárja, az elismerések átadásával, az állami ünnepet megelőző napon. Ez a rövid vázlata a 2018. évi Tokaji Írótábornak. Az elnökségi felhívás közzétételére tavasszal kerül sor. Az 50. írótábortól még négy év választ el bennünket, de remélem, hogy akkor is lesz írótábor és az is Tokajban!

Kedves ünneplő tokajiak! Ma jó érzéssel és szeretettel tisztelgünk Kölcsey Ferenc úr előtt, Himnusz című költeményének születésnapján, azt sem feledve, hogy idén lesz halálának 180. évfordulója. A mai nap még közel van az új év kezdetéhez, ezért én is azt kívánom, hogy a 2018-as esztendő hozzon sok-sok kulturális élményt önöknek, Tokaj város valamennyi jólelkének.

Köszönöm, hogy 15 éven át itt lehettem önökkel a kultúra emléknapján, amely évről évre számomra is hitet adott. Azt szeretném, ha a fiatalabb nemzedéknek is lenne esélye, lehetősége és igénye a következő 15 évben az ilyen és ehhez hasonló januári megemlékezésekre. Már csak 3 év, és nagykorúvá válik egykori kezdeményezésünk! Talán ez a közös felelősség is összeköthet bennünket.

A másképpen gondolkodó barátaimnak tartozom azzal a megjegyzéssel, hogy jegyzetem nem azonos a Tokaji Írótábor hivatalos véleményével! Írásom egy volt hegyaljai, tokaji lakos, valamint az írótábor korábbi szervezőjének a nézetét, ha tetszik, elfogultságát tükrözi, amely csak egy álláspont! Felfogható az idősebb korosztály látásmódjának, akár rögeszméjének is. Vállalom. Mint ahogyan az egyesület vezetőinek felkérését is vállaltam a mai szólásra, de nem kizárólagosan a szervezet nevében. Ilyen megoldás 15 évenként csak egyszer fordul elő. Élve az alkalommal, jó szívvel ajánlom, hogy újabb 15 év múltával legyen 30. évfordulója is a kultúra napjának itt, Tokajban. Ehhez az kell, hogy a városvezetés maradjon együttműködő partnere és segítője a Tokaji Írótábornak. Látható, hogy a városnap és a kultúra emléknapja továbbra is jól megfér egymás mellett. Májer János úr és Posta György úr szerencsés döntést hozott, amikor a korábban két önálló rendezvény egybekelt. Ma csak rajtunk múlik, hogy ne az „és”-en legyen a hangsúly!

Tisztelt barátaim! A Himnusz és a kultúra összetartó ereje 2018-ban is arra figyelmeztet bennünket, hogy Tokaj – mint „Hegyalja címere” – a következő évtizedekben is őrizze meg történelmi kiváltságát és védelmezettségét! Művelődéstörténetét pedig kezdeményező, példamutató és integráló szerepével formálja tovább! Mindez kitartó szándék és akarat, valamint a térségi, a hegyaljai együttműködés megkerülhetetlen kérdése! Nincs ugyanis okos Hegyalja-politika bölcs Tokaj-politika nélkül! Természetesen nem csak szép szavakkal, ígéretekkel, hanem tenni akarással és sok-sok munka, áldozat árán! Jól ismerjük a nehézségek sorát, például a térség munkahelykínálatát, mégis bíznunk kell a kultúra összetartó erejében, az itt élők képességében, az állami felelősségvállalás és támogatás várható növekedésében.

Gratulálok a mai közös ünnep szervezőinek, szereplőinek. A kitüntetések városnapi kötése a kultúra napjához nagyon szép és példamutató gyakorlat! Illik a település, a járás szellemiségéhez, Tokaj világhírű szerepköréhez és erősíti a város megtartóerejét. Szívből gratulálok a legjobb teljesítményt nyújtók rangos elismeréséhez.

Éljen a magyar irodalom, szeretett városunk és zempléni térségünk, Tokaj, Tokaj-Hegyalja! Jegyzetem mottójára utalva nem felhőtlen optimizmussal, de bizakodóan zárom kultúra és városnapi jegyzetemet. Isten áldja meg önöket!

Tokaj, 2018. január 22.

Sáray László ny. művelődésszervező