A Magyar Kultúra Napját és Tokaj Város Napját ünnepelték a Paulay Ede Színházban 2017. január 22-én. A hagyományos rendezvényen adták át a városi kitüntetéseket, a hagyományokhoz híven a város a Tokaji Írótáborral közösen ünnepelt.

Egy perces néma csenddel kezdődött a városi ünnepség, amivel a veronai buszbaleset áldozataira emlékeztek a jelenlévők vasárnap délután a Paulay Ede Színházban. A rendezvényen mutatkozott be Hegedűs Ágnes, a Kulturális és Konferencia Központ új igazgatója, aki január elejétől vezeti az intézményt.
A Himnuszt Tokaj Város Vegyeskara énekelte el, és rövid összeállítással is szórakoztatta a közönséget.

„Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél”

„Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél”

Posta György ünnepi beszédében felhívta a figyelmét arra, hogy a Magyar Kultúra Napján Tokaj különösen fontos, hiszen a nemzeti imánk egyetlen magyar várost említ meg. Hozzátette, a kultúra mindig is jelen volt a település életében, elég csak a kulturális infrastruktúrára, a Zempléni Fesztiválra, a Crescendo Nyári Akadémiára vagy éppen a Tokaji Írótáborra gondolni.

A polgármester hozzátette, a közeljövő további fejlesztéseket hoz a városnak és a térségnek, hiszen kormányzati döntés van arról, hogy a borvidék turisztikai fejlesztésekre komoly forrást fordíthat. A közel tíz milliárdos részeként megújulhat és látható lesz a tokaji vár, annak két bástyájának felépítését támogatja a kormányzat. A sétáló utcára is további fejlesztések várnak, a Bodrog parton sétányt alakítanak ki, a túlpartra pedig gyaloghidat alakítanak ki. A hegyet megkerülő kerékpárút is elkészül és a Makovecz Imre által tervezett sevillai világkiállítás magyar pavilonja is Tokajban épül újra.

Rózsássy Barbara

Rózsássy Barbara

A Tokaji Írótábor részéről Rózsássy Barbara József Attila –díjas költő mondott ünnepi beszédet. Ebben az olvasás hiányáról és az olvasók könyvhöz való visszacsábításáról szólt. A létezésünk feltételének nevezte a művészetet, mint mondta olyan, mint a víz vagy éppen a levegő.
Hagyományosan a Kultúra Napján jelenti be a Tokaj Írótábor az aktuális témáját. A negyvenötödik ülésezésen „a Magyar Irodalom kihívásai, annak változásai Arany Jánostól napjainkig” lesz a téma augusztus 10-13. között. Az írótábor négy naposra bővül és az elnökség úgy döntött, hogy a szokásos konferenciák és plenáris ülések mellett a gyerekeknek és családoknak is szerveznek programokat.

3Az ünnepi megemlékezésen adták át a városi kitüntetéseket is. A Pro Urbe Díjat idén Dr. Dankó József nyugalmazott pedagógus kapta. A Tokaj Város Kultúrájáért kitüntetést a Zempléni Fesztivált szervező Interkultúr Hungária Nonprofit Kft. kapta, a díjat Turjányi Miklós fesztiváligazgató vette át. Ezzel az elismeréssel köszönték meg dr. Frisnyák Sándornak is a Tokaj-Hegyalját a világörökség részévé nyilvánításában való közreműködését.
Az Önzetlenül Tokajért címet a város népszerű háziorvosa, dr. Timkanics Klára és Keller Lászlóné pedagógus kapta. A kitüntettek méltatását cikkünk alján olvashatják.

A város napi megemlékezésen vehette át Bagi Ferencné az Emberi Erőforrások Minisztériumának Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetését.

A programot Gerendás Péter előadása zárta.

4