Jó érzés figyelnem, az esztendők során miként hosszabbodik az emléktáblák sora a Tokaji Ferenc gimnázium kertjében található irodalmi falon. A felület nemsokára betelik, és újabb levakolt szakaszról kell gondoskodni. – A Tokaji Írótábor csütörtöki naplóját Zsille Gábor írta.

Azért is jó évről évre részt venni a Tokaji Írótáborban, mert ez a kisváros így szépen észrevétlenül otthonossá válik. Feltérképeződnek a helyi nevezetességek és társadalmi viszonyok, elém tárul a mikrokozmosz. Például már tudom, hogy a főutcán található Huli panzióban nem szabad megszállni, mert a takarítónő férje, Lajos, szintén felmegy a szobákba, és utcai ruhában heverészik a vendég számára készített friss ágyon, miközben az asszony porszívóz vagy a fürdőszobában matat. (És kellemetlen stílusban fecseg.) Lajos enyhén alkoholistának látszik, és a párnahuzaton hátrahagy néhány hajszálat. Immár azt is tudom, a katolikus templom mellett hol található lengyel vonatkozású emléktábla, és tavaly abba a titokba is beavattak, hogy a Makk Marci panzió vezetőjét miért szólítják Zsófinak, pedig egészen más a keresztneve. Jó érzés figyelnem, az esztendők során miként hosszabbodik az emléktáblák sora a Tokaji Ferenc gimnázium kertjében található irodalmi falon. A felület nemsokára betelik, és újabb levakolt szakaszról kell gondoskodni. Ma, pénteken reggel például az 1956-os forradalom mártír költője, Gérecz Attila tiszteletére avattunk táblát.

Sietve magamra szólok, hogy nana, hiszen az én feladatom a tegnapról, csütörtökről tudósítani. Éppenséggel van miről írnom, meglehetősen gazdag nap volt. Az idei tábor témája ugyebár az ötvenhatos forradalom, köszönhetően a hatvanadik évfordulónak, és persze a tanácskozás is erről szól. A délelőtti plenáris ülést az 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált költő, Makkai Ádám szavai nyitották. A Kossuth-nagydíjas alkotó egészségi állapota miatt nem lehetett velünk, ezért beszédét Erdélyi György előadóművész olvasta fel. Az utána következett Zsille Gábor előadásáról csak felsőfokú jelzőkkel írhatok, ha-ha-ha… Komolyra fordítva, forradalmunk lengyel irodalmi recepciójáról beszéltem, versfordításokkal illusztrálva a történeteket. A lengyel irodalom 1956 és 1957 fordulóján rendkívül érzékenyen reagált a forradalomra: szinte minden rangos szerző erkölcsi kötelességének érezte írni valamit a magyarok ügyéről. E művekből létre is jött egy kétszáz oldalas antológia, Lengyel tollal a magyar októberről címmel (Ráció Kiadó, 2006), amelyben negyvenhét szerző versei, novellái és regényrészletei olvashatók. E gyűjtemény társfordítójaként villantottam fel néhány megindító tanúságtételt, személyes kapcsolódást. A délelőtt folyamán előadást tartott még Gróh Gáspár (Németh Lászlóról), Vasy Géza (Illyés Gyuláról), Jánosi Zoltán (Ratkó Józsefről) és Ekler Andrea (Nagy Gáspárról). Talán felesleges hangsúlyoznom, hogy valamennyi főhős pályája szorosan kapcsolódott a forradalomhoz, és mind a négyen megjárták a hadak útját a kommunista diktatúra évtizedeiben. Különösen megragadott Vasy Géza előadásából egy anekdota, amely azt részletezte, az első írókongresszuson milyen agyafúrtan támadták Illyés Gyulát, ő pedig milyen leleményesen vágta ki magát a szorult helyzetből. Jánosi Zoltán élvezetesen, humorral fűszerezve beszélt Ratkó Józsefről.

Ahogy minden évben, most is átbuszoztunk délután a négy kilométerre fekvő Tiszaladányba, ahol nagy szeretettel látják az írókat, nem mellékesen házi sütésű pogácsával. A kortárs magyar költészetet oly sok fronton szolgáló színész házaspár, Tallián Mariann és Lázár Balázs a ladányi kultúrház világot jelentő színpadán Gérecz Attila és a füveskerti költők verseiből adott elő egy összeállítást, Rózsássy Barbara rendezésében. A füveskertiekről (Kárpáti Kamil, Tóth Bálint és társaik) bizony nem sokat tudunk, pedig érdemes lenne. Az előadásból társamul szegődött egy verssor, a hányatott sorsú Szathmáry György tollából: „és az erdőben az őzsuta hátán bánat lovagol.” Milyen szép.

Gazemberség lenne, ha nem emlékeznék meg a tokaji szálláshelyünkön, a kollégium étkezdéjében vacsorára felszolgált harcsapaprikásról túrós csuszával. Utána pedig felkerülhetett a napra a korona: a gimnázium aulájában bemutatkozott a Székelyföld folyóirat és a Kortárs online, illetve megkóstolhattuk a tállyai Homoky pincészet hat borát, Homoky Dorottya kalauzolásával. A borocskák között Szarvas József színművész borverseket adott elő. Egy szó mint száz: soha rosszabb nyári napot!

 

Zsille Gábor

Fotók: Sáray Ákos